a Testvérem, és megkérdezte, hogy hol is van erre mifelénk az állat menhely. Kérdeztem, hogy talált " valakit" akit oda kell vinni, vagy miért kérdezte. Erre azt mondta, hogy egy kolléga nője felhívta a figyelmét arra, hogy biztos jó néven vennék az ott dolgozók, de elsősorban az ott élők, biztos örülnének takaróknak, rongyoknak és legfőképp egy zsák kutya eledelnek. Szóval ha valaki megteheti, biztos elférne az adomány. No miután elköszöntünk, beindult a vezér hangya.
Miután Annával megjártuk Ráckevét a felvételi eredményéért (amiről több szót nem szeretnék ejteni, csak annyit, hogy büszke vagyok a Lányomra, hogy vállalta a megmérettetést és elment megírni a feladatot. A szavaiból azt vettem ki, hogy a többieknek sem sikerült a vártnak megfelelően. Nehezek voltak a feladatok, ráadásul olyan is volt a matekban, ami majd csak középiskolában lesz tananyag. Nem akarok senkit megbántani, de az az érzésem ott fenn az íróasztal mögött olyan ül akinek legközelebb más jellegű feladatot adnék. (azt hiszem elég diplomatikus voltam)
Mivel Annám szája "csücsörire" állt, (ami akkor következik be amikor sértett, bántott állapotban van, vagy rosszkedvű vagy valami baja van) gondoltam egy nagyot és megkérdeztem, van e kedve egy köcsögöt rakni a köcsög fára? (ezt a mondást a Testvéremtől tanultam, ami arról szól, hogy ha jót teszel valakinek akkor a képzeletbeli köcsög fádra egy köcsög felkerül., és a legvégén majd "odafönt" megszámolják!:) A szó szoros értelmében nem vagyok hívő de azért reménykedem benne, hogy az elszámoltatásnál a lehető legjobb helyre kerül a lelkem. ) Na szóval vételeztünk egy nagy zsák száraz kutya tápot és megcéloztuk az
ELEK-ÁGH-ÁLLATMENHELY ALAPÍTVÁNY kutya menhely tököli telepét. A kapunál egy nagyon kedves gondozó fogadott. és persze rengeteg rengeteg kisebb nagyobb szóval mindenféle fajta de leginkább keverék négy lábú. Amikor elmondtuk, hogy hoztunk egy kis kaját valahogy szinte természetes volt, hogy bementünk a telep területére. Bár kimondottan nem félek a kutyáktól, de valahogy inkább elkerülöm az érintkezést velük, mert ugye annyi hír van, hogy megharapott szétszedett stb. ááááá bevallom eleinte kezem a zsebembe volt, mert hát ugye féltettem az ujjaimat. De el kell hogy mondjam Nektek, néhány perc múlva én is lelkesen simogattam a borzas buksikat. Eleinte felugráltak ránk a kutyák, de néhány erélyes elterelés után már nem kellett velük küzdeni. Voltak néhányan, akik az egész séta ideje alatt körülöttünk settenkedtek, de szélesebb körben sok kutya volt körülöttünk. Amit már tudtam régebb óta, hogy itt nem ketrecekben vannak a kutyák hanem szabadon egy nagyon nagy és rendezett valamint TISZTA területen. Menetközben persze találkoztunk gondozókkal akik bizony jöttek mentek, végeztük a dolgukat a bizony mínusz nagyon kevés fokban és hideg szélben. ( jó persze, ezt vállalták ezt csinálják ) Aztán találkoztunk egy falka apró kölyökkel akiket a látogatás végén egyenként kellett összefogdosni, hogy betereljük őket egy kisebb elkerített területre. Mókás volt ahogy hajkurásztuk őket egyben szív fájdító volt a búcsú még az én számomra is. ( egy aprócskán megakadt a szemem, de hát van itthon egy négy lábú aki nem fogad el másik ebet).
Hát ugye a napokban nagy hideget és havat várhatunk. ( Várja a nyavalya, de ez lesz) Gondoljunk a menhelyi kutyákra vagy akár a településeinken kóborlókra. Persze tudom első az emberi élet és azt is, hogy sokaknak a saját élelmezése is gondot okoz, de aki megteheti tegye meg azt és annyit amennyit a pénztárcája és a lekiismerete engedi. Mert ezek az állatok nem tudnak kimenni az erdőre fát vágni, vagy elmenni az önkormányzathoz támogatásért, sőt szavakkal kérni sem tudnak, bőven elég volt a szemükbe nézni...
És ha még van aki ébren van annak ajánlom Ancsika blogját aki nagyon nemes feladatot vállalt. Bár én is megosztottam a felhívást amit közzé tett mégis úgy gondolom, Ő ezt a dolgot sokkal jobban tudja támogatni mint én.
Köszönöm ha eljutottál az olvasással idáig!
Andicsek
Ma reggeli kiegészítés: A hölgy aki a kapunál fogadott minket, nem csupán egy gondozó hanem Csankó Beáta az alapítvány elnöke. Ezt ma a TV2. ma reggeli műsorából tudtam meg, ott láttam vele egy rövidke riportot és persze a tegnapi "támadóinkat" is viszontláthattam!:) (lehet, hogy visszavágyok?:) )
Miután Annával megjártuk Ráckevét a felvételi eredményéért (amiről több szót nem szeretnék ejteni, csak annyit, hogy büszke vagyok a Lányomra, hogy vállalta a megmérettetést és elment megírni a feladatot. A szavaiból azt vettem ki, hogy a többieknek sem sikerült a vártnak megfelelően. Nehezek voltak a feladatok, ráadásul olyan is volt a matekban, ami majd csak középiskolában lesz tananyag. Nem akarok senkit megbántani, de az az érzésem ott fenn az íróasztal mögött olyan ül akinek legközelebb más jellegű feladatot adnék. (azt hiszem elég diplomatikus voltam)
Mivel Annám szája "csücsörire" állt, (ami akkor következik be amikor sértett, bántott állapotban van, vagy rosszkedvű vagy valami baja van) gondoltam egy nagyot és megkérdeztem, van e kedve egy köcsögöt rakni a köcsög fára? (ezt a mondást a Testvéremtől tanultam, ami arról szól, hogy ha jót teszel valakinek akkor a képzeletbeli köcsög fádra egy köcsög felkerül., és a legvégén majd "odafönt" megszámolják!:) A szó szoros értelmében nem vagyok hívő de azért reménykedem benne, hogy az elszámoltatásnál a lehető legjobb helyre kerül a lelkem. ) Na szóval vételeztünk egy nagy zsák száraz kutya tápot és megcéloztuk az
ELEK-ÁGH-ÁLLATMENHELY ALAPÍTVÁNY kutya menhely tököli telepét. A kapunál egy nagyon kedves gondozó fogadott. és persze rengeteg rengeteg kisebb nagyobb szóval mindenféle fajta de leginkább keverék négy lábú. Amikor elmondtuk, hogy hoztunk egy kis kaját valahogy szinte természetes volt, hogy bementünk a telep területére. Bár kimondottan nem félek a kutyáktól, de valahogy inkább elkerülöm az érintkezést velük, mert ugye annyi hír van, hogy megharapott szétszedett stb. ááááá bevallom eleinte kezem a zsebembe volt, mert hát ugye féltettem az ujjaimat. De el kell hogy mondjam Nektek, néhány perc múlva én is lelkesen simogattam a borzas buksikat. Eleinte felugráltak ránk a kutyák, de néhány erélyes elterelés után már nem kellett velük küzdeni. Voltak néhányan, akik az egész séta ideje alatt körülöttünk settenkedtek, de szélesebb körben sok kutya volt körülöttünk. Amit már tudtam régebb óta, hogy itt nem ketrecekben vannak a kutyák hanem szabadon egy nagyon nagy és rendezett valamint TISZTA területen. Menetközben persze találkoztunk gondozókkal akik bizony jöttek mentek, végeztük a dolgukat a bizony mínusz nagyon kevés fokban és hideg szélben. ( jó persze, ezt vállalták ezt csinálják ) Aztán találkoztunk egy falka apró kölyökkel akiket a látogatás végén egyenként kellett összefogdosni, hogy betereljük őket egy kisebb elkerített területre. Mókás volt ahogy hajkurásztuk őket egyben szív fájdító volt a búcsú még az én számomra is. ( egy aprócskán megakadt a szemem, de hát van itthon egy négy lábú aki nem fogad el másik ebet).
Hát ugye a napokban nagy hideget és havat várhatunk. ( Várja a nyavalya, de ez lesz) Gondoljunk a menhelyi kutyákra vagy akár a településeinken kóborlókra. Persze tudom első az emberi élet és azt is, hogy sokaknak a saját élelmezése is gondot okoz, de aki megteheti tegye meg azt és annyit amennyit a pénztárcája és a lekiismerete engedi. Mert ezek az állatok nem tudnak kimenni az erdőre fát vágni, vagy elmenni az önkormányzathoz támogatásért, sőt szavakkal kérni sem tudnak, bőven elég volt a szemükbe nézni...
És ha még van aki ébren van annak ajánlom Ancsika blogját aki nagyon nemes feladatot vállalt. Bár én is megosztottam a felhívást amit közzé tett mégis úgy gondolom, Ő ezt a dolgot sokkal jobban tudja támogatni mint én.
Köszönöm ha eljutottál az olvasással idáig!
Andicsek
Ma reggeli kiegészítés: A hölgy aki a kapunál fogadott minket, nem csupán egy gondozó hanem Csankó Beáta az alapítvány elnöke. Ezt ma a TV2. ma reggeli műsorából tudtam meg, ott láttam vele egy rövidke riportot és persze a tegnapi "támadóinkat" is viszontláthattam!:) (lehet, hogy visszavágyok?:) )
Aranyosak vagytok :)) Én nem bírnám ki a kutyatelepet sírás nélkül.
VálaszTörlésHeni! Elhiheted nekem, hogy el volt szorulva a torkom és a sírás környékezett. Főleg amikor délután ismerősöknek meséltem, hogy hol jártam. A lányomnak is volt egy megjegyzése Mégpedig az, hogy ennél sokkal roszabb körülményekre számított. de hát nem mindenhol van ez így. Sajnos.
VálaszTörlésNekem gyengéim a kiszolgáltatottak: embergyerek, vagy hontalan állat. Többek között. Közös bennük, hogy lelkük van és azt meg kell menteni, ha van hozzá eszközöm, akkor én megteszem. Bár többet tehetnék. Az én kis kutyámat a saját főnökömtől hoztam el - egyszerűen ki akarta dobni az utcára.
VálaszTörlésKöszi Andi, hogy megemlítettél az oldaladon, szerencsére jó páran összegyűltek segíteni, én is már elpostáztam az apró dolgokat.
És bizony nagyon jó olvasni, hogy Te, földim, hasonlóan gondolkozol, mint én. És én is arra számítok, hogy ezt ott fent piros pontnak veszik :-), anyám szokta mondani: A jó Isten nem büntet meg érte! Hát miért is ne tenném?
Anyám okos asszony (hat kutya kísérgeti az udvaron - mindet ő mentette meg a "kedves gazdijuktól"),apám meg a ráckevei mentősöket támogatja, rákos betegeknek adományoz - mióta nővérem meghalt rákban - negyedévente véradásra jár - szóval valamit örökölhettem.
Ez tényleg nagyon kedves volt tőletek - gondolni kell rájuk is, pedig néha (sajnos) annyira természetesnek vesszük, hogy vannak. Pedig ugyanúgy éhesek, fázna, vagy vágynak egy kedves szóra meg egy simire....
VálaszTörlés