Oldalak

2012. február 15., szerda

Halló...

itt vagyok! Jelentem megvagyunk! Tegnap olyan szép posztot írtam, tájékotatásul minden kedves aggódó érdeklődő, együttérző blogger társamnak, hogy reggelre nem fagytunk meg. Férjem egy ügyes húzással megoldotta, (amúgy nem kimondottan szabályosan, hogy egy halvány pipiske lángon tudott üzemelni a gáz kazánunk, és hajnalra a visszakapcsolt gáz rendesen felfűtötte a lakást ahogy kell. ) Állítólag valahol elpukkant egy gáz cső és ezért nem volt néhány településen gázellátás. Mostanra remélhetőleg helyre állt mindenhol a szolgáltatás.
Továbbá szépen leírtam, hogy Gyermekem már tegnap lábra állt, csak valahogy az a fránya első lépés nem bírt összejönni. Cefetül szúrta a pocakját a cső ami a sebben volt. Mint minden rendes anyuka készítettem neki madártejet. Ez a csemege sokáig mumus volt a számomra-pont mint a palacsinta illetve nokedli készítése. Aztán valahogy minden összejött, . Madártej gyártásra csak egy két pár éve sikerült rávennem magam és azt hiszem mostanra tökéletesre sikerült. Majd 3 liter tejből csináltam és sajnos bizonyítani nem tudom hogy milyen lett mert ma reggelre egy csepp sem maradt. Szóval tegnap este még kicsit aggódva de már nyugodtabban jöttünk haza, Ma reggel kicibálta a doktor Fiam pocakjából a csövet átkötözte majd meglebegtette, hogy pénteken tán haza is jöhet,. 16 centis vágás díszeleg azon a szépséges majdnem kockahason.. brrr
Ma amikor ismét mentünk látogatni a kis beteg már a folyosón ücsörögve  várt minket. Kicsit lassan, kicsit görnyedve, (amire egyébként a gyógytornász felhívta a figyelmét ,hogy nem helyes tartás, mert kialakulhat a görnyedt tartás. Szóval, ha még fáj is akkor is egyenes derékkal és háttal próbáljon közlekedni.) Holnap 10-re már lehet is menni érte. 10 napig még bökni kell magába a vérhigítót. Holnap megmutatják neki hogyan is kell. Ha be meri adni magának akkor nem kell menni a rendelőbe illetve kérni a háziorvost hogy jöjjön ki (illetve vagy a nővérkét).Ma egyébként szezám-és napraforgó magos sörtésztában sült apró csirkemellfalatokat vittem ami egyébként el is fogyott,(szerencsére az étvágya is kezd rendbe jönni) Az ágyától a lehető legmesszebb volt a fürdő illetve a mellék helység. Amit egyébként nehezményeztem is,- Szóval nem sokszor voltam kórházban, szerencsére, de ilyet még nem láttam. Egy hatalmas nagy teremben kb 30 ágy. Kettesével vannak egymástól lerekesztve, a folyosó felől függönnyel elválasztva, (pont mint a lóistállóban, Elnézést, de ez jutott eszünkbe a látványról. szellőztetni szinte lehetetlen, mert mindenhol betegek. Amúgy a fűtéssel nem spóroltak, meleg volt Rendesen,. Meg hát a szag. Szóval az rettenet,. Viszont a nővérkék Fiam szerint is kedvesek voltak. Nem volt rájuk panasza, és persze az orvosi ellátásra sem, kapott szurit, gyógyszert, amikor ott voltunk, többször is kérdezték, hogy kér e valamit. Ja és egyébként tervezett műtét volt. kb 4 éve tudta, hogy sérve van, mostanra érett meg, hogy megoldást kérjen rá orvosilag.
És a lényeg. Ma 25 éve délelőtt 10 óra 8 perckor jött világra Ő. Mármint az én Kicsi édes Kishercegem.
Bár nem tudom, hogy szokta e olvasni  a blogomat, de itt is kívánok Neked édes Kicsifiam nagyon sok boldog szülinapot és nagyon sok boldogságot!!!
Valami miatt a jól megszokott Exploreremet nem támogatja a blogspot.Ezért a tegnapi posztom elszállt az éterben, pedig esküszöm megírtam a Mozilla firefoxot meg nagyon nem szeretem, úgyhogy most letekertem az opera böngészőt.
Hát majd meglátom, mennyire szereti a blogspot, Nálatok bevált?

Andicsek

7 megjegyzés:

  1. Andi, nagyon boldog szülinapot kívánod a gyermekednek, és mielőbbi gyógyulást. a mozillát és az operát sem csípem - részemről ajánlanám helyette a Safarit vagy a Chrome-ot. Egyszerű, de gyors.

    VálaszTörlés
  2. Böngészőről nem nyilatkozom. Firefox jó volt, de mára kezd idegesíteni.

    Fiacskádnak még sok-sok boldogat, szebb szülinapot is elképzelhetek mint kórházban tölteni (2010-ben szülinapomon utaltak be a sűrgősségre).
    Dokikról, nővérekről jót írtál, azért ez kompenzálja az "istálót".
    Drukk a további gyors felépüléshez.

    VálaszTörlés
  3. 4Gyerek köszi! amikor megláttam a kórtermet komolyan istálló kép jutott eszembe. Semmi roszindulat nem volt, csak fura volt. Még mindég jobb mintha mindenki egy légtérbe lett volna. (vízuális tipus vagyok, ezt láttam a helyzetbe)

    VálaszTörlés
  4. Isten éltesse a fiadat még jó sokáig. :)

    Firefoxot és Google Chrome-ot használok, így az utolsó kérdésedben nem tudok segíteni. :)

    VálaszTörlés
  5. Isten éltesse.
    És én nagyon szeretem az Operát, szerintem 6-7 éve használjuk. Ha az explorer a trabant, a firefox a suzuki, az Opera meg bmw. Csak meg kell szokni. Én most safarit használok főleg, mert a férjem macintoshon programoz, így ilyen gépek lettek itthon, férjemé az Opera, enyém a Safari, így használjuk együtt. A safari kb renault :) A chrome-ról nincsen sok tapasztalatom, szeretem a megszokott dolgokat. Az Operában ilyeneket szeretek, hogy pl. a véletlen bezárt ablakokat vissza lehet hozni ctrl+Z-vel, meg hogy gyors, és ritkán fagy ki. Van valami lehetőség is, hogy bármilyen gépen nyitod meg, felismertetheted magad, és ugyanazok az ablakok nyílnak fel, mint amiket utoljára bezártál. Ezt én nem szoktam használni, de a férjem igen. Meg nagyon jó a jelszótárolója is, bár lehet, a többit is felfejlesztették hozzá az évek során, de nekem az volt a benyomásom, hogy többnyire az Opera járt elöl újításban, használhatóságban, a többi csak igyekezett követni.

    VálaszTörlés
  6. Na hát! Míg én nyomtam az ágyat, addig más is :-(
    Isten éltesse "kicsi" fiad (nekünk mindig kicsik maradnak, ugye?), ettől csak kellemesebb szülinapokat kívánok!
    Foxot használok, néha meghülyül, pl. a bloglistámban látom, hogy írtál egy bejegyzést, de ha rákattintok, már nem találja)

    VálaszTörlés
  7. Boldog szülinapot és mielőbbi felgyógyulást a "kis"fiadnak! És ünnepeljétek meg feltétlenül, hogy nem fagytatok halálra!

    VálaszTörlés