Oldalak

2012. január 1., vasárnap

A mai nap...

is majdnem úgy telt mint egy másik hétvégi heverős nap. Igaz ez az év-forduló annyiban más volt, hogy Apa vett néhány tüzijátékot és azt ellövöldöztük hátul a kertben. 28 éves fennállásunk óta még soha nem vettünk . Bár én nem vagyok híve az ilyesminek mégis tátott szájjal lestem. Nagyon nemszeretem a mást is zavaró  hangos hanghatásokat. A petárda használóknak szoktam is kiabálni, emlegetve a rokonait. Körül vagyunk véve beteg idős rozoga szomszédokkal, kicsi gyerek is van, meg persze kutyákok is. Mindegy már túl vagyunk az eseményen, jól meg is éheztünk. főztem néhány pár virslit, francia saláta volt hozzá és Annám gyártotta kaszinó tojást is ettünk. Olyan fél 5 körül feküdtünk le, de 9 körül már ébredeztünk. Nosztalgia reggelink volt: Főzött kakaóba áztatott kifli. Nyami. Gyermekkorom kedvenc eledele. Aztán egy kis heverészés következett. Szokás szerint lencse főzeléket főztem. Ezt nem részletezem mert sok helyen láttam leírva. Az enyém sem különbözött sokban. Tarját sütöttem mellé.
Fél centis szeletekre vágtam a húst kicsit kiklopfoltam majd sóztam, lisztbe forgattam és vastag aljú edényben mindkét oldalát megsütöttem. vékonyan kiolajoztam egy tepsit, a megsült szeleteket egymás mellé fektettem.
egy kispohár tejfölbe belekevertem vagy 3ek lisztet egy tojást 1 nagy gerezd fokhagymát, sót pici borsot és egy pici piros paprikát, (de aki szereti a csípőset akár pirosaranyat is lehet) A keveréket a husikra halmoztam és lefóliázva előmelegített sütőben kb 40 percig sütöttem közepes lángon. Reszeltsajtott tettem a tetejére és pár perc alatt rágrilleztem. Ezt a husit Hugomtól lestem el.
Gyanítom ma hamar eltesszük magunkat holnapra, de még kimegyek egy kicsit levegőzni.

Kellemes hetet!!

5 megjegyzés:

  1. Hát ti nagyon fittek vagytok - én már tízkor aludtam, csak arra ébredtem éjfélkor, hogy azuram boldog újévet kíván, meg ugatják a kutyák a tüzijátékot...

    VálaszTörlés
  2. Boldog, békés új esztendőt kívánok nektek szívből, és minden jót, amit magatoknak vártok!

    VálaszTörlés
  3. hahóóó Andi, nagyon el vagy veszve... pedig én úgy várom a folytatást...

    VálaszTörlés