Oldalak

2011. december 17., szombat

Anyós leszek egyszer....

... az már tuti biztos. Ami ugye nem is baj. De kezdem az elején, jó?! Szóval a mai nap volt Kicsifiam barátnőjének a szalag avatója. Az én életemből eddig kimaradt a keringős, szmokingos, menyasszonyi ruhás forgatag. Anno én esti tagozaton végeztem a gimit, nem is volt ekkora felhajtás, meg hát ugye az már nagyon régen volt. Szóval  ma ünneplő ruhát öltöttünk és elmentünk a CSILI-be. Élmény volt a végzősök tánca. Kissé ugyan fárasztó volt állni, mert ugye a magassarkú csizma nem mindennapi viselet a klumpához szokott virgácsaimnak. izzadtunk is Rendesen. Aztán jöttek a keringők sorban. villanyfénynél, utána meg uv fényben pompáztak a fehér ruhákban a lányok.  Aztán egyszer csak jöttek az enyémek. Annamari osztálya volt az igazi. A lányoknak volt fiú párjuk (az első bemutatkozó osztályban csak lányok mutatták be a keringőt) a Tánc után felvonultak a színpadra fotózkodni meg köszönetet mondani a betanító pedagógusoknak meg ajándékok átadása. Egyszer csak a mikrofonos ember kizökkentette a teremben állókat egy pillanatra. A kötelező szövegébe egészen más szavak keveredtek. Valahogy így: "amíg zajlik a színpadon a fotózkodás addig egy fiatalember szeretne egy bejelentést tenni" és elindult a színpad széle felé Ekkor még nem kaptam észbe, de az a fiatalember az én Kicsi fiam volt, Megkapta a mikrofont és akkor megállt az ütő bennem. Annyit mondott, hogy nem akar nagy feneket keríteni a dolognak de szeretné megkérdezni, hogy szeretne e a felesége lenni. Majd letérdelt a Lány elé és felé nyújtotta a gyűrűt. Hát persze, hogy "igen" volt a válasz. Meg kell mondjam, se köpni se nyelni nem tudtam,. Bevallom sírva fakadtam. Zokogtam mint egy gyerek, de nem bánatomban, hanem nagyon meghatódtam, nem gondoltam volna, hogy ekkora bátorság lakozik az én gyermekemben. Meglepő volt, de valahol már számítani lehetett a kérdés feltevésére- csak alkalom kellett hozzá. Bevallom ahogy ott álltam, lefagytam egy kicsit, azután meg kezem lábam remegett. Egy anyuka jó hangosan odaszólt a kicsit odébb álló rokonaihoz, hogy na gyerekek ez a nemsemmi. Én meg mondtam neki, hogy Ö az én kicsi fiam,. Rám nézett és annyit mondott, hogy Gratulálok!
Még nem beszélgettünk azóta, de még nem tértem magamhoz egészen, de valahogy fura érzés van bennem. A fiús anyukák biztos egyetértenek velem akik már voltak ilyen helyzetben. Nem kis büszkeség, hogy felnőtt a szemükfénye  a Gyermek. Öröm, hogy talált valakit, akivel remélhetőleg leéli az életét, aztán persze az érzés, hogy "elvették" illetve "elveszik" A Gyermeket. de hát ez az élet rendje, Örülök a boldogságuknak, és remélem, egész életüket végig kíséri! 
Itt még 'após' mellett
'kezdőőőődik'
itt már 'bevetésben'
itt hangzik el a nagy kérdés
itt a meglepődés  a köbön
itt a válasz:)
boldogságos mosoly:)
Volt mostanában ilyen meghatározó élményetek?:)

14 megjegyzés:

  1. Gratulálok!
    Jól viselkedtél! Én biztos hanyatt estem volna...
    Én is majd egyszer...
    Sajnos az én fiam nem ilyen bátor, és már idősebb is..., de csak rábeszélik, egyszer...

    VálaszTörlés
  2. huh...hát én nem is tudom, mit kezdtem volna hirtelen magammal - nagyon jól vetted szerintem az első akadályt :) kívánok nekik sok boldogságot, hosszú együtt töltött éveket...

    VálaszTörlés
  3. Kicsi fiad talpig Férfi! Ez már igen!!!
    én bizony elsírtam magam a bejegyzéseden, legyenek nagyon-nagyon boldogok egymással, egymásért :-)

    VálaszTörlés
  4. Sok boldogságot a gyerekeknek! Az én középső fiam is megadta a módját.....igaz nem sok-sok ember előtt.......Ő a Pécsi Székesegyházat nyittatta ki kedvese kedvéért.....aztán méltó környezetben, letérdelve megkérte a kezét.......s mi anyukák csak utólag értesültünk a nagy "eseményről". Örültünk nagyon, nagyon!

    VálaszTörlés
  5. Hűűű! Gratulálok! Ilyen kérőt kívánok az én lányaimnak is egyszer...:)))))))

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok! hú de jó volt olvasni....Na még egyszer megyek megnézem...

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok:) Nagyon romantikus lánykérés volt, mint a filmekeben. Sok boldogságot nekik:)

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok és minden jót a fiataloknak!Elég talpraesett a fiatalember. Szerintem a legtöbb lány ilyen lánykérést szeretne.

    VálaszTörlés
  9. Kedves gratulákat és jókívánságaitokat továbbítani fogom az illetékeseknek!:)

    VálaszTörlés
  10. Andikám, én nem bírtam sírás nélkül elolvasni olyan megható az írásod.Fecó egy igazi bátor férfi,és nagyon romantikus.Gratulálok !!!Puszi Anci

    VálaszTörlés
  11. Hú, hát megborzongtam, micsoda romantikus férfi a fiad. Kívánok Nekik minden szépet és jót az életben együtt, ami így kezdődik, csak jól alakulhat.

    VálaszTörlés
  12. Andicsek, kissé megkésve, ám annál nagyobb szeretettel gratulálok neked/nektek, nem semmi volt ez a lánykérés! :)

    (Mentségemre szóljon, hogy hetek óta most először jön be nálad a kommentdoboz.)

    Mire észbe kapunk, már az unokáidról fogsz írni. :D

    VálaszTörlés
  13. Kedves Lepkevár! nem tudom mi okozhatta a változást, mert én nem változtattam a beállításokon. de a lényega a jószándék ami ideért:) Mindnekinek köszönöm a jókivánságokat!:)

    VálaszTörlés