Oldalak

2011. november 9., szerda

Nyílt napon...

... voltunk ma egy középiskolában  Budapesten. Mivel pálya illetve iskola választáskor ajánlott több iskolát megjelölni és lehetőség van 3 nyílt napra ellátogatni így ma megejtettük az elsőt. Hát nem voltam elragadtatva. Nem akarok senkit megbántani, főleg tanárokat. De furának tartom, hogy becsengetés után mit keres a tanuló ifjúság a büfében illetve a folyosón. hangoskodnak csacsognak, csókolóznak (!) . Az igazgató nő kérdésének elhangzása után- miszerint: "Hol is kellene tartózkodnod?"- egyből tudták hol a helyük. Gyakorlatilag leégették saját magukat és az iskolájukat is. Néhány anyuka szeme forgott is rendessen. És amiért mentünk-gyakorlatilag adtunk a sz@r-nak egy taslit. Miszerint indul fittness.vellness aszisztens és sportmasszőr szakot keresztféléves képzésben. És természetesen pont most nem fog indulni mert a Főváros azt mondta, talán majd jövő után, Már két évben indult. most nem fog. Guta majdnem megütött. Mondom a hölgynek, hogy a honlapon ez van feltüntetve. Aszongya hát igen még a tavalyi honlap van fenn a neten, majd ha túl vannak a beiskolázáson akkor lecserélik. No megmondtam a tutit. Szóval miért is kellett minket hülyének nézni? költői kérdés volt.

5 megjegyzés:

  1. Andicsek sajnálom, hogy nem jártatok sikerrel......azért az iskola odafigyelhetne a honlapjára.

    VálaszTörlés
  2. Jaj nem irigyellek, én nem spiráztam túl, egy helyre mentünk el nyílt napra, oda járt előkészítőbe, meg egy gimibe a lányom. Közgáz, fizetős, OKJ-s papír kell érettségi után a szakmához, viszont öt évfolyamos és nyelvvizsgával egyenértékű érettségit adott, ennyi. Szóval lesz ez még így sem... kitartás.
    Puszi!

    VálaszTörlés
  3. Mikor sok ember a netről tájékozódik, akkor marha nagy hiba nem felügyelni a honlapokat.
    Mennyi is egy karbantartás? Fél óra, egy óra munka? Tényleg nincs erre egy ember? Jó suli lehet ;)

    VálaszTörlés
  4. Elég ciki :)Úgy vélem, a honlap karban nem tartása a vezetőség hanyagsága. A gyerekek meg... hm, igen, én is tapasztaltam hasonlót, smárol a gyerek a gimiben a csajjal, rájuk szólok és fel van háborodva. Nem fogja fel, hogy nem ott kéne. Ha nyílt napon van, az még cikibb. De szerintem ne ez alapján ítéld meg a sulit.

    VálaszTörlés
  5. Tulajdonképpen a Lányom alaphelyzetben másfél éve kutyás rendőr szeretne lenni. Kinéztük az iskolát, megyünk is oda nyíltnapra, a kiírt földrajzi pályázatot elküldtük. és csak reménykedünk, hogy sikerül bejutni. Na de ha netán nem jön össze arra kell a többi sulit megnézni, mert valahova járni kell. nem annyira könnyű a helyzet, mert a Lánykám benyalta az összes diszt(lexia,kalkulia, gráfia) szóval erre is figyelnem kell, hogy a kiválasztott egyéb suliba ezt is figyelembe vegyék. és ha a Than Károlyba nem veszik fel akkor olyat találjak ami nincs annyira messze és azért értelme is legyen. Szóval futok még egy két kört. Tényleg, az említett iskolába nincs véletlenül valakinek ismerőse? :) ja a suli fodrászokat és kozmetikusokat képez. Sok százat. viszont sportmasszőr képzés nincs Pesten sehol. érdekes gondolat volt a Fővárostól ez a gondolat. képezzük a munkanélkülieket, mert az tuti hogy tizenhuszonnál több gyereknek nem lesz munkahelye. ha egyáltalán akarnak dolgozni akár a szakmában akár bármit. (nem úgy néztek ki)

    VálaszTörlés